Alyssa első napjai

4:17. A Rook házában szobámul kijelölt helyiségbe csupán az utca fényei szűrődnek be…  Furcsán kellemes érzéssel tölt el, ahogy felülök és betakarózom a volt lakásomból elcsórt puha, hosszú szőrű, sötétbarna takarómmal. Mostanság nem alszom túl jól. Szeretném azt hinni magamról, hogy nem azért, ami az elmúlt napokban történt, de azért ekkorát még magamnak sem  hazudhatok, noha megpróbálni meg lehetne. Valahogy önmagam számára is meglepően jól viselem ezt az őrületet. Ehh… Őrület? Valójában ez mind megtörténik, persze egy picit még reménykedem, hogy hátha egy diliházban vagyok valójában és csak valami hülye gyógyszerkísérlet eredményeképp hallucinálok. Ezt a reményt elnyomja az a végtelenül erős belső késztetés, amely arra sarkall, hogy maradjak és tanuljak Rook-tól. Egyébként egészen jó tanár. Megmutat, elmagyaráz, aztán csinálhatom utána. Bár némiképp boldoggá tenne, ha még a mostanitól is jobban tudna rám vigyázni, legalábbis edzés közben. Ha ez így folytatódik, vagy nagyon gyorsan nagyon megerősödöm, vagy nagyon gyorsan kórházba kerülök. Már ha egyáltalán oda vinne és nem valami sámán barátjához. Kinézem belőle, hogy inkább utaztatna a motorján 100 mérföldet, ha kell, akár magához is kötne, hogy ne essek le, semhogy bevigyen egy kórházba. Bár ki tudja. Nem tudok belőle sokat kiszedni. Sőt… Semmit sem tudok belőle kiszedni, amit nem akar elmondani, fölösleges áltatni magamat.

4:30. Ideje felkelnem, különben megint nem fogok délig enni, amikor az első pihenő lesz. Laza 15 perc, amit meditálással tölthetek. *Ezzel fel is áll, s magára ölt egy szürke tréningnadrágot, s egy fekete felsőt, majd lesiet a lépcsőn… Nem túl fitten. Negyed óra leforgása alatt felaprít néhány zöldséget, s valamennyi húst, hogy egy érdekes, pirított zöldséges, húsos kotyvaszt egyen később… Hiába is, a főzési tudása nem az igazi, valójában mindig csak a teste megfelelő ellátásáért evett, sosem az ízek élvezetéért. Motorberregés, Rook isten tudja honnét, de most érkezett meg. A konyhába lépve köszön, majd nekiáll reggelizni*

-Rook. Van egy valami, ami zavar mostanság. Az álmaimban jelenik meg, Rama-ra hasonlít… De a mosolya nem az övé… Az agyoncicomázott, kék bőrű lény és az ő széles vigyora, ami annyira idegen tőle – Ahogy a szavak elhagyják ajkaim, villámcsapás szerű felismerés lesz rajtam úrrá. – Van egy ásód? – Érdeklődöm szerényen, s választ nem várva  indulok is a garázs felé, ahol ilyesmit találhatok. Kabátot húzok, cipőt váltok, s az ásót betekerve indulok el a temetőbe, ahol Eriket helyezték nyugovóra. Ilyenkor még nem sok ember járja az utcákat, aki pedig mégis, inkább a saját teendőit próbálja meg összeszedni a mai napra. Nem igazán keltek feltűnést még egy ásóval a kezemben sem. A tömegközlekedés előnye… Mindenki a maga dolgával törődik. Az átkozott temető persze zárva van még, így hát kénytelen vagyok az ásót áthajítani a kerítésen, majd magam is bemászom. Még mindig kifejezetten sötét van, jó, hogy csak 7-8 körül kel a nap, ez most a segítségemre van. Valahogy az is mázli, hogy Erik kifejezett kérése volt, hogy egyszerű hantolást kapjon… azt hiszem meg is szakadnék, ha óriási márványtömböket kellene megpróbálnom elmozdítani ,hogy hozzáférjek a hullájához. Valahogy erős gyomorgörcsöt érzek… Azóta nem is láttam, mióta meghalt. Mióta Rook áttolt a tarkóján egy karót. Nem-nem – rázom meg a fejem. -Mióta a Giovanni-k megölték és a testét mozgatva meg akartak ölni engem is. Széles farkasvicsorra húzódik a szám, valahogy jó érzés, hogy ezt most senki sem látja… Remélem. Közben odaérek a sírhoz… Még friss a hantolás, így talán nem fog annyira feltűnni, hogy megbolygatom. Laza 45 percnyi megfeszített tempójú ásás után koppan a koporsó fáján az ásó hegye. Felnyitom, s a magasba emelem az ásót. Gyakorlatilag egy lefejezést hajtok végre. Nem fröccsen vér, nincs sikoly, senki sem lát, talán csak néhány éjjeli állat, bár azok talán lassan már elmennek aludni. Még egy temetőőr sem jár erre. Az egész teljesen szürreális, gépies mozdulatokkal csavarom a fejet egy műanyagba, aztán egy zsákba, s a legközelebbi erdő felé indulok, miután visszarendeztem a sírt. Nagyjából. Látogatni most épp úgyse fogja senki, a nagy temetés már megvolt. Mindegy is, sietnem kell… Út közben rádöbbenek, hogy egy nagyobb zöld terület is elég nekem, így hát azt veszem célba, majd mikor odaértem, megállok egy nagy hangyabolynál. – Bocs fiúk, de nincs jobb ötletem. – Ezzel a kicsomagolt fejet belenyomom jó mélyre a hangyabolyba. Azonnal hangyák sokasága lepi el, normál esetben már téli álmot alszanak, azonban kifejezetten enyhe kezdet miatt most még mocorognak… No meg nincs is más választásuk, ki kell javítaniuk a hibát a bolyon. Egy hét múlva visszatérek.

9:00. Visszatértem a házhoz, Rook pedig érdekes mód egész türelmes… Bár talán annyira nem is az. Szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy tudja, hogy mit csináltam és miért. Mindazonáltal 10 perc pihenő után elzavar ruhát váltani, aztán edzés. Ma a szokottnál jóval összeszedetlenebb vagyok, minden második-harmadik ütése vagy rúgása eltalál, s nagyon jól tudom, hogy még így is erősen kesztyűs kézzel bánik velem. Vagy legalábbis nem üt rám akkorát, mint egy vámpírra mondjuk. Szép is lenne, ha mindig csontom törne, valahányszor nem térek ki időben előle… Ütések, rúgások, kitérések, egy kis pihenő, amit meditálással töltök, majd fegyverismeret és használat.

19:00. Mára vége az edzés fizikai részének. Pedig reméltem, hogy előbb elenged, tekintve, hogy később kezdtünk. Hiába is, elég naiv gondolataim vannak néha. Evés… Valami számomra meghatározhatatlan, indiai, zöldséges ételt eszünk épp… Kifejezetten fűszeresen. Tüzet tudnék okádni tőle, pedig jártam Indiában… Noha turistaként, szóval elképzelhető, hogy jóval -az általuk megszokottól- kevésbé fűszerezett ételeket ettem ott. Mindezek után megengedek magamnak egy zuhanyt, ami most sokáig húzódik… Egész nap az orromban volt a nyirkos föld émelyítően édeskés, rohadó szaga… Még szerencse, hogy a hulla nem kezdett el rohadni, legalább valami haszna is van annak, hogy az emberek annyi tartósítószeres vackot esznek, mint amennyit. Elég morbid lett volna lehányni egy hullát. Nagyon erősen kell kényszerítenem magam arra, hogy egy hullaként gondoljak rá, ne pedig akként, aki valójában volt. A forró vízcseppek a már pirossá vált bőrömön gördülnek, csordogálnak kis patakokban, hogy a lefolyóba mossák a szappan maradékát rólam, a hajamból, erre kell figyelnem. Kiállva a zuhan alól végigvizslatom magam… Kék, zöld és fekete foltok tarkítanak… Nincs annyi feketenadálytő krém a világon, ami ezt gyorsan eltüntetné. A szobámban már könyvek várnak. Tanmesék végtelen sorai, amelyeket most, hogy felnyílt a szemem a világ összességére, egészen mást jelentenek a mesék. Vámpír és boszorkányvadászatok, vérfarkasok és tündérek, mozgó fák… Valójában kezdem úgy érezni, hogy érdemes a Grimm fivérek eredeti meséit is újraolvasni. Azt kell mondjam, hogy egészen szórakoztató, bár kifejezetten fárasztó, pláne hogy ki kell jegyzeteljek néhány dolgot.

22:43. Az ágyban olvasásban az az egyetlenegy jó dolog, hogy könnyen el lehet pilledni és elaludni………zzzzZZ