Oroszországból szeretettel

музыка

Artyom előírásszerűen kettőt kopogott a vastag tölgyfaajtón, majd a „szabad” elhangzásáig a kilincsre tette a kezét, és nagy levegőt vett. A válasz nem késett sokáig. Artyom lenyomta a kilincset.

Az iroda egyszerre árasztotta a hetvenes évek Szovjetuniójának szikár, puritán (és némileg áporodott) és a huszonegyedik század nyugati irodaházainak kifinomult, de minimalista atmoszféráját. Az asztalnál egy hatalmas íróasztal terpeszkedett, előtte egy kényelmetlen faszékkel, az érdemesebb látogatók leültetésére oldalt a fal mellett egy bőr ülőgarnitúra, előtte üveg dohányzóasztallal. A szobában vágni lehetett a füstöt, és szokásához híven Koroljov ezredes most is ingujjra vetkőzve, lábát az íróasztalon pihentetve cigarettázott, miközben a kezében levő iratköteget olvasta. Laptopja félretolva hevert, ahogy az asztallap terítve volt a legkülönbözőbb aktákkal, amik között az ezredes éppen szemlátomást keresett valamit.

Artyom előírásszerűen megállt a szőnyeg szélén, gyors mozdulattal szerelvényt igazított, majd megköszörülte a torkát.

- Korovjov ezredes, itt vannak az akták, amiket a négyes ügyosztályról kért – a köpcös, erősen kopaszodó férfi fel sem nézett az iratból, csak cigarettát tartó kezeivel intett, hogy tegye le. Artyom kettőt lépett előre, és az asztalra helyezte a paksamétát, majd, szintén előírásszerűen, két lépést hátrált és további utasítást várt. Tizenöt kínosan lassú másodperc telt el, míg az ezredes konstatálta, hogy az őrmester még mindig az irodában van.

- Köszönöm, őrmester, végeztem – vetette oda foghegyről, és meg se várva, hogy Artyom vigyázzba vágva magát szabályos hátraarc után távozzon, újra a kezében tartott papírkötegre meredt. Mikor végigszívta a kezében levő cigarettát, gyakorlott mozdulatokkal rágyújtott egy másikra, majd kortyolt egyet az asztal sarkán reggel óta álló, már rég kihűlt teájából. Felvette az altiszt által behozott aktát és belelapozott. Két percnyi vizsgálódás után a telefonhoz lépett és lenyomott rajta egy gombot.

- Glogova tizedes, kérem, kapcsolja nekem Versinyin őrnagyot a KR Igazgatóságon! – dobolni kezdett az asztalon a jobb kezével felvett ceruzával. Pár másodperc türelmetlen várakozás után halk kattanást hallott a túlsó oldalon, és valaki beleszólt a vonalba.

- Borisz Boriszov, hogy vagyunk, hogy vagyunk? – szólt bele széles mosollyal az arcán Koroljov.

- Kiváló, kiváló! – folytatta – Azért bátorkodtalak hívni, mert épp az imént kaptam meg egy korábban lezárt aktát, és összevadásztam hozzá egyetsmást… Igen, újranyitási kérelmet szeretnék benyújtani, remélem volnál oly szíves… Hogy mi? Persze! A „chernaya shlyapa”-ügy… A hackerek Ukrajnában… Igen, tudom, de az egyik vezetőjük még szökésben van. Ivan…  - a kagylót ügyesen a válla és az arca közé szorította, hogy mindkét kezével tudja rendezgetni a papírokat – Ivan Krilov, igen, megvan! Kaptunk egy fülest felsőbb osztályoktól, hogy a fiú Angliába szökött, és veszélyes lehet… Hogy mi? Forrás? Mondom… Felülről… Azt írja, hogy megerősítették a jelenlétét és a nemzetbiztonsági veszélyességét a hármas fokozatra módosították… Igen, tudom, eddig kettes volt… Én se tudom, de valamit tennünk kell, hát mi az ördögöt fogok én jelenteni? No, hát szóval valamit kéne tenni, ha megkérlek ráállítasz néhány fiút Angliában? … Így van, én se nagyon értem ezt a nagy felhajtást, de ez már a harmadik konzisztens jelentést, ennyire nem lehetnek tökkelütöttek… Csak egy-két hónap, két-három ember, meg se kottyan nektek… Hamar kiderül, miben sántikál… Iiiigen a szokásos protokoll, lehallgatás, követés, fedett házkutatás, webforgalom monitorozása, semmi olyan, ami különösebben megerőltető lenne… Remek! Remek! Kiváló, nagyon köszönöm!

Artyom holnap reggel átmegy a hivatalos kérelemmel… Adósod vagyok, Borisz Boriszovics, nagyon köszönöm! – hadarta a telefonba, majd bontotta a vonalat. Megkönnyebbülten ült vissza a székbe, az addig babrált aktát akkurátusan elhelyezte a többi között, egy mélyet szívott a cigarettából, majd leütötte a beszélgetés közben méretesre hízott hamut a végéről, kifújta a füstöt és hátradőlt.

- És most pedig… várunk…